...,," Midnight Lady ",,...

Hát ez lenne az utolsó fejezet ehhez a történethez.
Engedjétek meg, hogy ezzel a résszel tisztelegjek Jeremy Lusk előtt aki februárban vesztette életét egy FMX versenyen. Nem kezdő volt és nagyon jól kezelte a motort, de a baj bekopogtatott.

A dühöm már elszállt. Levezettem Monicon az irodába. Mire Justin le tudott róla szedni már a fél hajkoronája a kezembe volt és kitört az egyik első foga a monoklikról nem is beszélve. Nekem egy ilyen csaj ne tegyen keresztbe. A nagymamámnál voltam már pár napja. Nem fogok egyből visszamenni és még kevésbé fogok könyörögni. Nem sokára Bizzivel indulunk Floridába, addig biztos nem keresem fel Sebastiant. 2 hét tréning vár ránk, majd újra indul a versenysorozat, de most szabadtéren.

Az udvaron ültem egy összecsukható széken és a motort olajoztam és tartottam karban.

- Egyél valamit. – jött oda hozzám a nagymamám. Tipikus olasz asszony volt. Fontos volt neki a család, bár anyám itt hagyta mikor 2 éves voltam és elköltözött apámhoz Németbe. Mégis mikor napokkal ezelőtt beállítottam, megölelt és nagy szeretettel tessékelt beljebb. Elvettem a felém nyújtott tálcáról egy szendvicset.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. A hajam csapzottan piszkosan hátra volt fogva és mindenem tiszta piszok volt, hiszen a motor is tiszta kosz volt.

- Gyere be készülődni. – mosolygott vissza. – Nemsokára megérkeznek a vendégek. – indult vissza a háza. Fogadást szervezett a tiszteletemre. Semmi kedvem nem volt hozzá, de nem tudtam neki nemet mondani. Összeszedtem a dolgaimat, amit kipakoltam majd visszatoltam a motort a garázsba. Felmentem az emeletre és az egyik szolgáló már jött is utánam. Hatalmas ház volt, és évtizedek óta jó módú család. Anyának ebből lett elege.

- Jöjjön kisasszony, segítek. – tipegett utánam a szobalány. Én motoros csizmába voltam egy mini gatyába és egy topba. És persze nyakig olajos és sáros. Ő viszont tiszta, üde, és gyűrődésmentes.

Beálltam a zuhany alá és jól megdörgöltem a hajam és a bőröm. Érdekes volt, hogy ahogy meglátott a nagyi egyből meg akart változtatni. Ki akarta szedetni a rózsaszín tincseket a hajamból. Rosszul lett mikor megmutattam neki a gerincemen végig futó tetoválást a számban lévő piercinget nem is említve.

Egy óra múlva egy szűk combközépig érő rózsaszín ruha volt rajtam, hogy menjen a hajamhoz, ami szál egyenesre ki lett vasalva. A sminkem szolid volt és egy nagyon magas, magas sarkút erőltettek rám, amibe menni alig tudtam és törte a lábam. A legkevesebb műmosolyom szedtem elő mikor már a vendégekkel beszélgettem. A kezemben egy pánt nélküli kistáska volt, ami a mobilom és az egyéb számomra fontos dolgokat rejtette.

Már legalább 2 órája bájologtam mikor elkezdett a kistáskába rezegni a telefonom. Bocsánatot kértem és kimentem az udvarra, hogy nyugiba nézhessem meg ki keresett.

„ Sebastian kórházba került. Még nem tudom, hogy mi a baja, jó lenne, ha félre dobnád a büszkeséged és ide jönnél, amint tudsz a baari kórházba. Bizzi”

Lassan leültem a lépcsőre és gyakoroltam a légzést. Egy pillanatig félő volt, hogy összecsúszom. Felnéztem a csillagos éjszakán az udvarra és megláttam a Kawasaki motort az udvarba. Bementem a garázsba és leszedtem a kulcsát a fogasról, majd lerúgtam a magas sarkút és beleléptem a motoros csizmámba. Megpróbáltam felülni a motorra, de a szoknya belevágott a combomba. Letettem a bukót és kerestem egy ollót gyorsan. Végig vágtam a méregdrága ruhát a combom tetejéig bal oldalt és a fejembe húztam a bukót. Így már a ruha sem zavart, bár a hajam kényelmetlen volt a bukó alatt. Belebújtam a motoros dzsekibe, mert a hátamon csak pár pánt tartotta az egész ruhát egybe és kitoltam a motort az útra. Tudtam, ha visszamegyek, akkor nem szabadulok el innen. Felültem és már indultam is. A hideg levegő fájdalmasan csípte a bőröm, amit nem védett ruha, de nem érdekelt.

Normális esetben az út 4-5 óra lett volna motorral, de én megtettem 3 óra alatt. A kórháznál letámasztottam a motort és átverekedtem magam a kisebb tömegen, ami a fehér épület előtt verődött össze. Nagyon részt újságírók voltak és aggódó rajongók. Az ajtóba szerencsére Bizzi várt, így egyből beengedtek.

- Motoron koktél ruhába minden védő felszerelés nélkül? - nézett rám mikor levettem a bukót. – Erről még elbeszélgetünk, de most gyere. – indult meg az emelet felé. Mindenki jól megnézett. Jól nézhettem ki fehér motoros csizmába, szétvágott rózsaszín koktél ruhába és fehér bőrdzsekibe, bár ez érdekelt most a legkevésbé.

A kórterem kínosan tiszta volt és a vakító fehérséget mell vonalig felfestett sárga résszel próbálták meg kellemesebbé tenni. A hipó szagtól émelygett a gyomrom, de nem bírtam levenni a szemem a fehér ágyneműben fekvő Sebről. Majdnem olyan fehér volt, mint az agyon fehérítőzött párna. A szőke haja kócos volt és csatakos valamitől, ami bordó és fekete színbe rászáradt. Nem akartam tudni mi az és azt se, hogy kié. Oda ültem mellé, de csak a gép nyugodt csipogása mutatta, hogy rendben lesz, és csak alszik.

- Mi történt vele? – kérdeztem kiszáradt szájjal.

- Senki se tudja. – állt meg az ágy végében. – Mentem át hozzá, hogy beszélt-e veled végre, de nem reagált a csengőre így beengedtem magam. – mesélte Seb arcát nézve. – A kanapén feküdt, elég rossz állapotba. Nem tudom mi történhetett vele. – rázta a fejét. Ha eddig nem voltam biztos abban, hogy jóban lesznek ez után már tuti.

Seb órák múlva nyitotta ki a szemét, de nem mondta meg, hogy mi történt. Pár nap múlva haza is engedték, mindenki hatalmas megkönnyebbülésére.

°◦○◦°

Hónapok teltek el és minden rendben volt. Elkezdődött a fedett pályás versenysorozat. Kint vártam a színfalak mögött. Éppen Jeremy Lusk volt a pályán. Kelly ott állt mellettünk és a kezét tördelve figyelte a férjét a kivetítőn.

- Figyeld meg, idén én leszek a VB. – piszkáltam Bizzit vigyorogva.

- Álmodban kislány. – nevetett. A következő pillanatban viszont egy hatalmas csattanás hallatszódott a pályáról. Egyszerre kaptuk a fejünket a kivetítő felé, ami mutatta, hogy Jeremy a földön fekszik arccal előre. Egyből Kellyre néztem, aki falfehér volt. Újra játszották az esést. Nem volt elég hosszú az ugrás, és az első kerék eleje ért földet és orra bukott a motorral együtt. Egyből Kelly után kaptam, akinek a lábai megrogytak. Bizzi leugrott a motorról és rohant be a pályára. Jeremy jó barátja volt. Adam Jones és Andre Villa tőlem nem messze álltak, így odajöttek és segítettek Kellyt megtartani. Adam a mellkasához vonta Kellyt, míg Andre segített a motorról lemászni. Én is szabályosan remegtem minden ízemben. Féltem, hogy Jeremynek komoly baja lesz. Mindenki arcán aggódást és félelmet láttam.

- Kelly figyelj rám, kérlek. – rázta meg Adam. Segélykérően nézett rám mikor Kelly továbbra is hisztérikusan zokogott. Oda mentem lehúztam a kezemről a kesztyűt és arcon ütöttem. Erre abba hagyta.

- Kelly ne omolj egyből össze. – öleltem magamhoz. Mondani akartam, hogy nem lesz semmi baj, de nem akartam hazudni. Egy ilyen esés után az ember nem mer ilyet mondani. Úgy kapaszkodott belém, mint fuldokló a mentő övbe. Jeremyt a pálya másik oldalán vitték ki, mert arra közelebb volt a parkoló. Bizzi pedig visszajött hozzánk.

- Gyere Kelly beviszlek a kórházba. – megfogta a könyökénél a kezét és megindult vele a parkoló felé. Adam és Andre felültek a motorra és elindultak ki a pályára.

- Mit csinálnak? – néztem Bizzire, aki a motor hangjára visszafordult.

- Tisztelegnek a sérült előtt, és feladják a versenyt, bár ezek után, úgyse nagyon van olyan, aki felmegy a pályára. – magyarázta. Felültem én is a motorra és kimentem a két srác után. Mentünk pár kört, és egyre több motoros csatlakozott hozzánk, majd lementünk a pályáról letettük a motorokat és mi is indultunk a parkoló felé. Adam vezetett és én ültem az anyós ülésen. Andre hátul Libor Podmol és Mat Rebeaud társaságában. Mindenki a verseny cuccában volt, így elég nehézkes volt a kocsiba be illetve ki szállás. Libor persze különbözött, mert ő eleve nem hord sok védő felszerelést. Ha ma ő esik úgy, ahogy Jeremy, akkor őt már holtan szedik fel a pályáról. Az arcán látszott, hogy ezzel ő is tisztában van.

A kórházban ott volt a legtöbb versenyző, főleg azok, akik ismerték Jeremyt, de ott volt már a családja is. Mind elmondtuk érte egy imát, de ez sem segített. Hajnalban az orvos kijött és elmondta, hogy nem tudták megmenteni. Perceken át néma csend volt a folyosón. A családja és Kelly bent voltak a kórterembe, csak mi versenyzők ültünk kint. Mindenki elgondolkodott azon, hogy akár ő is feküdhetne az ágyban holtan. Nehéz volt elfogadni, hogy egy olyan jó Freestyle Motocrossos mint Jeremy Lusk egy balul elsült mutatvány miatt vesztette életét.

A következő versenyen mindenki fekete karszalaggal versenyzett és mindenki lerótta a tiszteletét Jeremy Lusk sírjánál a temetésen.

Seb persze heteken át rágta a fülemet, hogy inkább hagyjak fel az FMX világával. Féltetett, ezt megértettem. A válaszom viszont mindig az volt, hogy csak ha ő is ott hagyja a Forma 1-et. Nem igazán jutottunk dűlőre, bár az év végén megnyertem a Bajnokságot így én lettem az első FMX női Világ Bajnok.

Jeremy Lusk