Hát elértem ennek a fejezetnek a feltételéhez is! Jó olvasást! :D
Lassan gurultam oda a piros lámpához a kocsisor közt. Egy fiatal srácokból álló csapat ült a kocsiban, ami mellett megálltam. Tátott szájjal néztek rám, amin csak vigyorogni bírtam a bukósisak rejtekébe. Hátra lestem és egy másik motorossal találtam szembe magam. Az én Kawasaki Ninja motorom testvére volt, csak zöldbe. Intettem neki, amire a lámpára mutatott. Oda néztem és éppen láttam, ahogy narancsra vált. Egyből ráhúztam a gázt és már sehol nem volt a kocsiban ülő srácok csodálattal teli tekintette. A fejembe egyre csak a legutóbbi versenyen hallgatott zene ment, ami remekül össze volt komponálva a motor csodálatos hangjával. Egy kocsma előtt álltam meg. Le se szállva a motorról lehúztam a fejemről a bukó sisakot és filmbe illő jelenettel omlott ki alóla a hajam. Megráztam, hogy a helyére kerüljenek a szálak majd hátra fordultam Bizzit keresve az úton.
- Azta... – hallottam meg a suttogást nem messze tőlem. A kocsma előtt állt pár srác, akik nem lehetettek többek 16-17 évesnél és engem bámultak. – Te vagy Tig az FMX-es csaj? – jöttek oda hozzám. Vigyorogva bólintottam. Egy éve telt el ez első FMX-es versenyem óta és már elég jól felismertek az emberek.
- Kaphatunk autógrammot? – kérdezte csillogó szemekkel. Lehúztam a motoros dzsekim cipzárját valamennyire, hogy tudjak rendesen mozogni és leszálltam a motorról. Kitámasztottam és neki dőltem.
- Persze. – rántottam meg a vállam. Az egyik srác a fehér- fekete bukósisakját tartotta oda és a kezembe nyomott egy alkoholos filcet. Volt, aki a hasára kérte az aláírást, és volt normális is, aki egy füzetet dugott az orrom alá. Elvigyorogtam mikor meghallottam a nagymotor zúgását magam mögött.
- Csiga. – vigyorogtam Bizzire.
- Csak simán megállított a rendőr. – vette le ő is a bukót. A tini srácok egyből őt is körbe rajongták. – És ne feledd el Szivi, hogy még mindig én vagyok a 3-szoros FMX bajnok és nem te. – fenyegetett meg az ujjával játékosan. Idén is Bizzi lett a bajnok és én lettem a második a VB-ben, de ez nem számított. Éppen Sebihez mentünk az Abu Dhabi Nagydíjra. Tőle kaptam a motort születésnapomra, de Bizzi beteg ötlete volt, hogy Svájcból motorral menjünk az Emirátusokba. Hátfőn indultunk és normális tempóban szerdán este érkezünk meg. Lassan már ott vagyunk, hiszen kedd este volt. Ami az elején őrült ötlet volt most már fájdalmasan hülye ötletnek tűnt. A motor ennyi rajta ülés után már fájdalmasan széttörte a fenekem, de még mindig jobban jártam, mint Bizzi…
Kint hagytuk a motorokat, ha csorgassa a nép a nyálát majd beültünk egy kis frissítőre a kocsmába ahol szabályosan körbe álltak minket. Persze Bizzi mogorván rájuk nézett és már nem is volt körülöttünk senki.
- Ha oda érünk és túléli a fenekem nagyon elverlek. – mondtam neki franciául, hogy senki ne értse körülöttünk.
- Nagy kár lenne a formás popsidért. – vigyorodott el. – Viszont nagyobb kár az én tojásaimért. – fészkelődött a széken.
- Azokért nem kár. - nevettem el magam. Nem töltöttünk sok időt a kocsmába, inkább tovább indultunk. Jó érzés volt, ahogy a motor minden sejtem megremegteti és száguldozni sem volt utolsó élmény. Nekem a városok és a falvak már rég összemosódtak.
Teljesen kikapcsolt a fejem és csak a száguldást élveztem mikor fékcsikorgást és csattanást halottam magam mögött. Semmi nem jött így lassítottam és hátra néztem. Bizzi az aszfalton feküdt, félig a motor alatt. Egyből oldalra rántottam a motort, kockáztatva, hogy én is eltanyázok és mentem vissza hozzá. Gyorsan leállítottam a motort és leugrottam róla.
- Bizzi! – térdeltem mellé. A kocsis, akivel minden bizonnyal találkozott ott topogott mellettünk. – Hívjon már mentőt! – förmedtem rá. Egyből tárcsázott. Az ölembe akartam húznia a fejét és leszedni a bukót, de nem nyúltam hozzá, mert ennyit már megtanultam az életben, hogy motorbaleset után nem nyúlunk szakszerű segítség nélkül a sérülthez. A bukó széle alatt óvatosan benyúlva tapintottam ki a pulzusát, mert a csuklóját fedte a motoros dzseki és a kesztyű is.
Valamivel nyugodtabban fújtam ki a levegőt mikor éreztem, hogy a pulzusa rendben van. Felkeltem és felmértem a károkat. A kocsi az út másik végén, az aszfalton féknyom. Bizzi lábán ott feküdt a böhöm nehéz Kawasaki. Meg se próbáltam egyedül felállítani a motort.
- Hé, jöjjön, segítsen. – kiabáltam a kocsinak oda. Oda jött, de az arcán értetlenség volt. Bizonyára nem beszélt angolul, csak értett pár szót. Ledobtam a bukót és felkeltem.
- Beszél angolul? – kérdeztem angolul. Furán nézett rám így tovább próbálkoztam. – Esetleg olaszul? – kicsi esélyt láttam rá, hogy pont az anyanyelvemen értsen. Körbe néztem, de fogalmam sem volt milyen nyelvű országba lehetünk. – Könyörgöm, legalább németül beszéljen. – váltottam az általam beszélt harmadik nyelvre. Még mindig kétségbe esetten nézett vissza rám. Valamit mondott egy tök ismeretlen nyelven így fáradtan sóhajtottam. Megpróbáltam elmutogatni mit akarok. Oda mentem a motorhoz és magamra majd rá mutattam majd a motorra. Szerencsére megértette így oda jött és megfogta a kormányt. Elkaptam a kezét. Nem nagyon ért a motorokhoz ez már látszott. Oda tettem a kezét az ülés hátulján lévő kapaszkodóra én pedig megfogtam a kerék fölötti részt ahol tudtam, hogy bármennyire is sérült a motor biztos fogásom lesz. Felállítottuk a Kawát én pedig eltoltam messzebb és kitámasztottam. Végig néztem rajta, majd megpróbáltam beindítani. Tudtam, hogy ha Bizzi felébred az első kérdése a motort lesz. Érte most semmit nem tudtam tenni, és nem is akartam látni, hogy a lába mennyire roncsolódott.
Már fél napja a kórházban ültem és vártam, hogy Bizzi magához térjen. Seb nem örült, de megértette, vagy legalábbis nekem azt mondta megérti, hogy nem megyek. A mentősök már tudtak angolul így megtudtam, hogy Törökországon vagyunk. Arra kaptam fel a fejem, hogy Bizzi megmozdul az ágyon.
- A motorom egybe van? – kérdezte nagyon halkan és rekedten. Erre halkan felnevetettem.
- Egybe van. – bólintottam. – Az első keréknél majd meg kell nézni, mert picit ellen tart és újra kell festeni, de semmi baja.
- És nekem? – próbált meg felülni, de visszanyomtam az ágyban. Nem értem miért akar mindenki egyből felkelni.
- Agyrázkódásod van és a bal lábad enyhén szólva is teljesen szétment. – meséltem neki. – A medencéd megrepedt. A bőröd megvédte a felszerelés, ami rajtad volt.
- Nem véletlen magyarázok, hogy ne nagyzolj, és öltözz szépen be. – morogta. – Ha még egyszer meglátlak motorozni teljes felszerelés nélkül elveszem az összes motorod és addig ütlek egy villás kulccsal, amíg nem jegyzed meg, hogy vedd fel a felszerelést.
- Nincs már neked semmi bajod. – nevettem fel.
A futamot már Svájcból néztük. Semmi igazán meglepő nem volt, hiszen már csak matematikai esélye sem volt a mögötte lévőnek a VB-ben.
Másnap mikor Seb megérkezett egyből elé siettem az ajtóba. Látványosan morcos volt.
- Szia! – öleltem meg, de ellépett tőlem.
- Azt hittem, most is Bizzikéd mellett leszel. – simán besétált mellettem az ajtón. Csak hápogtam. Nem jött ki hang a torkomon.
- Mi bajod? – mentem utána a konyhába. – Azt mondtad, hogy megérted, hogy vele maradok! Nem hagyhattam ott egy idegen országban egyedül!
- És utána is ápolgatni kellett annyira, hogy nem tudtál legalább a futamra kijönni. – csapta le a poharat és bement a nappaliba.
- Te féltékeny vagy? – nevettem el magam.
- Nem nevezném féltékenységnek. – fordult felém. Izzottak a kék szemek. – A hátam mögött folyamatosan megcsalsz vele!
- Ki mondta ezt a hülyeséget? – kérdeztem megdöbbenve.
- Szóval nem is tagadod? – csapott rá a kanapé támlájára.
- De tagadom! – vágtam rá. Lekicsinylően rám nézett majd kiment az udvarra.
- Jobb, ha elmész. – és becsapta maga mögött az ajtót. A könnyeim megállíthatatlanul folytak. Felmentem az emeletre és bedobáltam a fontosabb cuccaimat egy hátitáskába majd a garázsba felültem a motorra és elhajtottam. Nem akartam veszekedni, nem akartam már semmit. Elegem volt. Visszavágytam a nyugodt kis táncosi életemhez. Sok volt nekem ez a versenyzői élet. Még sem álltam a szülőhazámig. Néha fel kellett hajtanom a plexit, hogy letöröljem a könnyeimet, de még az sem érdekelt volna, ha valami bajom esne. Ha Sebnek nem kellek, akkor nem érdekel.
Csak pár óra volt az út, mert gyorsan mentem és motorral nem ragadtam be a dugóba. Egyből a klubba mentem beszélni Justinnal. Este volt, így már égtek a fények és bent fülledt volt a levegő az erotika, az alkohol és a rengeteg pasi összekeveredett szagától. Bukóval a fejemen mentem egészen az irodáig ahova kopogás nélkül nyitottam be. Monic ott ült Justinnal szemben és nagyon elégedetten vigyorgott. Akkor kattant a fejembe helyre minden. Ő beszélte tele Seb fejét. Hiszen ő is kint volt Emirátusokban. Szinte biztos voltam benne, hogy Sebre is rámászott. Sebben bíztam, de ebben a szukában nem. Levettem a bukót és hozzá vágtam a törékeny testhez.
- Te rohadt kurva! – ideje sem volt megijedni, az ujjaim már a haját markolták és székestől a földön feküdt.
