Nagyon hosszas idő után, ismét friss! =)
Felnéztem a napszemüvegem mögül a hatalmas családi házra amiben éveken át laktam. Sebi kinyitotta előttem a kaput és előre engedett. Megfogta a kezem és felvette a lassú tempót amibe a házhoz vezető kis úton mentem. A ház évek óta üresen állt, mert én voltam az örökös, én pedig nem akartam ide jönni, most mégis itt vagyok. Felrémlett a kép, ahogy versenyek után fáradtan estem haza vagy mikor részegen imbolyogva próbáltam feltalálni a bejárati ajtóhoz, de bekúszott a szemem elé mikor utoljára lépdeltem itt. Seb kivette a kezemből a kulcsokat és kinyitotta a bejárati ajtót. Bentről megcsapott a dohos szag és a por ami felkeveredett az ajtó mozgására. Végig húztam a kezem a kis előtérbe ahogy régen is mindig. Átértünk a nappaliba és mintha a ház is meghalt volna a szüleimmel. Mindent fehér lepedők borítottak és régen légző és fülelő ház mintha már nem létezne. A régi varázs elveszett. Sebi elengedte a kezem, mert ez az én utam volt, nekem kellett vele megbirkóznom. Átmentem a konyhába ami a régi pompájában tündökölt. Itt találtam meg a szüleim vérbe fagyott testét. Sehol nem volt egy vér folt sem ami igazolhatta volna a borzalmas képeket amik a szememet ellepték. Lerogytam a földre ahogy akkor régen is és végig simítottam a hideg csempén. Minden tiszta vér volt, most minden tiszta. Makulátlanul tiszta volt.
- Ki takarított fel? – kérdeztem rekedt hangon. A sírással küszködtem, de még nem akartam feladni, túl sok mindent adtam fel eddig.
- Nem tom. – vont vállat Sebi. – Én is először járok itt azóta. A konyha ajtóban állt zsebre tett kézzel, és az ő arcán is látszott, hogy sok emlék súlya zúdult a nyakába. Felkeltem és oda mentem a hatalmas családi asztalhoz. Anya kedvenc vázája volt a közepére állítva még mindig. Pár percet még álltam a konyhába és próbáltam mantrázni, hogy „Nem fogok sírni”. Következőleg célba vettünk mindegy szobát és utoljára az én régi szobámat. Minden úgy volt ahogy hagytam, csak minden le volt takarva. Lerángattam az összes fehér abroszt és a régi vidám képek a szekrényen megdöbbenésre késztettek. Mintha egy másik életben lett volna. Szilveszteri bulik, szülinapok, alsóbb kategóriás futamok, és sok-sok más alkalomból készült képpel volt tele pakolva. Mindről azok a személyek mosolyogtak rám akiket akkor szerettem. A boldog pillanatok emléke szúrni kezdte a szemem. Sebi megölelt hátulról és belecsókolt a nyakamba.
- Emlékszem mennyire bolondok voltunk és boldogok. – emelt le egy képet a sok közül amin vele és Lewissel álltunk. Mindhárman fülig érő szájjal vigyorogtunk. – Azóta Lewis már csak egy ellenfél és nagyon ritkán beszélünk. – mondtam szomorúan. – Nem voltál már ott, hogy össze köss minket. – magyarázta a kérdő tekintetemre.
- Sajnálom. – suttogtam.
- Ne tedd. – mosolyodott el egyszerűen. – Miután elmentél ő átkerült a Forma 1-be és szinte teljesen megszakadt a kapcsolat köztünk. Ő volt a nagymenő F1-es. – rázta mega fejét, mintha egy rossz emléket próbálna kiűzni belőle. – Aztán és is oda kerültem, de már rég nem volt meg az a régi kötelék. – mesélte. – Igazából, nem is nagyon törtük magunkat érte. – sóhajtott. – Nagyon sok minden megváltozott.
- Ide akarok költözni. – mondtam magabiztosan pár perc csend után. Sebi meglepetten nézett rám.
- Nem fájna ez a hely? – nézett körbe.
- De egy ideig igen. – bólintottam. – De meg kell küzdenem vele, és nem akarom, hogy anyu rengeteg munkája ami ebbe a házba van csak úgy elpocsékolódjon. Régi pompájában szeretném ezt a házat. –végre volt célom és elhatározásom. – Lassan úgyis itt a holt időszak az FMX-ben. – vontam vállat.
- Anya biztos szívesen segítene. – mosolygott. – Én is ahogy csak időm van rá.
- Nem. – ráztam a fejem. – Aranyos vagy, de ezt egyedül szeretném végig csinálni. – a szemében félelem villant. – A munkát szeretném egyedül megcsinálni. – mosolyogtam. – De egy kis szórakoztatás nem árt mellé. – kacsintottam rá.
A temetőbe nem akartam elmenni. Sebi nem akaratoskodott szerencsére, bár tudtam, hogy nem úsztam meg, mindössze elnapoltattam. Párom anyukáját ismerve faggatózásra és fejmosásra számítottam, helyette csak szorosan megölelt és biztosított róla, hogy örül nekem. Ennek viszont én is örültem, így mindenki örült. Fabian addig piszkált míg nem ültem le vele PSP-zni mert velem szemben látott esélyt a nyerésre, persze semmi esélye sem volt. Miután sokadszorra is nyertem morcos lett és a fejemhez vágta, hogy velem se lehet játszani.
- Látod öcsi, ennyire béna vagy. – borzolta össze Fabian haját vigyorogva. – Még egy nő is elver.
- Ha jól emlékszem párszor téged is sikerült. – tettem csípőre a kezem.
- Az régen volt. – vigyorgott maga biztosan. – Verhetetlen vagyok.
- Meg szerény is. – szólalt meg az ajtóba Melani. – Üdv újra itt Jess. – ölelt ő is meg. – Fabi mit szólnál hozzá, ha Seb is beszélna a játékba ketten csak legyőzitek és akkor az EGOja el férne a tető alatt. – vigyorgott.
- Benne vagyok! – nevettem fel. Sebi picit húzta a száját, de leszavaztuk, így kénytelen volt beszállni. Melre néztem aki rám kacsintott. Alig bírtam ki nevetés nélkül, mert tudtam ezzel mit akart üzeni. Megvártam míg javába folyik a verseny aztán oda bújtam Sebihez. Nem értem el túl sok mindent csak picit lecsúszott a játékban az ívről. Hagytam, hogy az én autóm felboruljon és teljesen oda simultam hozzá. A keze ismét megremegetett. Végig simítottam a combján amire viszont már sikerült elérnem, hogy megforogjon a játékban így Fabian nyert.
- Nyertem!! – ujjongott mintha életben is megnyerte volna. – Elvertelek a saját szakmádban!!! – ugrált nevetve. Sebi nagyon morcosan nézett rám.
- Persze mert csaltatok. – morogta.
- Ne vedd el az öcséd jó kedvét. – szidta le az anyukája egyből. Az egész család a nappaliban ült a végére már. Mindenki jelen akart lenni amikor Sebi veszít Fabian ellen.
- Na gyere csak ide! – kapott utánam de én már rohantam is kifele a házból. Valahol az udvaron kapta el a derekam és egyből feldobott a vállára.
- Tegyéééél leeeeeee!!! – ütöttem a hátát nevetve. Már a lépcsőn indult meg velem nevetve mikor rájöttem, hogy nem is olyan rossz a kilátás a válláról a fenekére.
- Mit kacarászol? – kérdezte gyanakodva már az emeleten. Nem szóltam semmit csak rácsaptam a fenekére amin annyira meglepődött, hogy majdnem ledobott. – Te most tényleg rácsaptál a seggemre? – kérdezte megdöbbenten.
- Igeeen . – nevettem teli torokból. Szívesen láttam volna az arcát. A következő pillanatban viszont benn akadt a levegő mert hírtelen rádobott az ágyra.
- Ezért meglakolsz. – suttogta gonosz mosollyal az ajkain.
- Féljek? – súgtam vissza mikor felém hajolt.
- Rettegj. – súgta az ajkaim közé.
