Midnight Lady 12.

Na hát nagyon nehezen és nyögve nyelősen (ez milyen jó szókombináció :p ) de itt van a friss! :)

Jól éreztem magam. Hetek óta remekül voltam és ez nem csak a visszaszerzett alakomon hanem a motoros teljesítményemen is meglátszott. Büszkén vonultam Seb oldalán a Francia Nagydíjon. Itt volt Bizzi is hiszen ez az ő hazája és parádézni fog. Besétáltunk a Red Bullhoz és egy pillanatra megállt bennem az ütő. Bizzi ült az egyik asztalnál és egy nő ült az ölében, nem is akármilyen nő! Nem voltunk együtt és nem is mondanám, hogy szerelmes lettem volna belé valaha is, de hírtelen ért a dolog. Seb kérdőn nézett rám majd elkezdett az asztalhoz húzni ahol Bizziék ültek.

- Sziasztok! Had mutassam be a barátnőmet Monikot. – mosolygott ránk Bizzi. Monik hátra dobta a haját és félve rám nézett.

- Szia Tig. – mondta félve.

- Le kell ülnöm. – mondtam inkább magamnak. – Ti honnan ismeritek egymást? – néztem Bizzire. Nem tudtam még mit érezzek… mit kéne érezzek…

- Téged keresett és összemelegedtünk. – vigyorgott Bizzi.

- Eltudom képzelni. – motyogtam. Sebi oda ült mellém és a kezét az enyémre csúsztatta. Ránéztem és bátorítóan mosolygott rám. – Örülök nektek. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. Nem tudtam kit féltsek. Monik falta a pasikat, a leghosszabb kapcsolata talán 3 hét volt. Bizzi mellett sem nagyon maradtak meg a nők.

- Sajnálom, hogy nem szóltunk előbb. – mondta Monik még mindig picit félve.

- Semmi gond, tényleg örülök nektek! – próbálkoztam meg ismét egy mosollyal. Sebi mentett ki a helyzetből, mert elráncigált a szobájába.

- El kell fogadnod. – mondta egyszerűen. – Nincs más választásod. Vagy elveszted Bizzi barátságát.

- Jól hallottam? Azt mondtad Bizzi? – kaptam fel a fejem.

- Igen, megdumáltuk a dolgokat és jóban vagyunk. – bólintott Sebi egy kis mosollyal. Oda mentem hozzá és megöleltem.

- Köszönöm. – suttogtam a fülébe. Az idili pillanatot egy halk kopogtatás törte meg.

- Gyere. – szólt ki Sebi.

- Hello, megengeded, hogy beszéljek Tiggel négyszemközt? – mosolygott rá Monik Sebire. Pár pillanat múlva már csak a volt munkatársammal voltunk a szobában.

- Justin mit szólt, hogy eljöttél? – ültem le a kanapéra.

- Semmit, csak szabit vettem ki. – vonta meg a vállát. – Vissza megyek, szeretem a munkámat és Bizzit is. – ült le velem szembe.

- Elfogadom. – mondtam.

- Dehogy fogadod el. – mondta picit dühösen. – De engem nem érdekel, hogy mi a véleményed rólunk. Sajnos, Bizzit nagyon is érdekli így vágj hozzá jó képet. – ütögette meg a térdem.

- Mit akarsz tőle? – néztem rá mérgesen.

- Tőle semmit. – vigyorodott el gonoszul. – Tudod nem szeretem, ha nem vesznek észre.

- Mi van? - értetlenkedtem.

- A herceged még csak figyelemre sem méltat soha. – mondta.

- Még szerencse. Ő az enyém, és ne akard, hogy elő jöjjön a ragaszkodó, temperamentumos olasz vérem! - figyelmeztettem.

- Te csak ne fenyegetőzz. – simított végig a karomon. Undorodva elhúztam. – Vigyázz mert a tűzzel játszol Szívem.

- Te meg vigyázz, mert velem játszol. – álltam fel a kanapéról. – Nem ismersz, úgyhogy jobb ha meghúzod magad Szívem! És takarodj a közelünkből, mert kitépem tincsenként a hajadat. Érthető voltam? – kezdtem felhúzni magam.

- Nem. – állt fel és távozott. – Csak nehogy sérüljön Bizzikéd lelke.

- Ugyan kérlek, tőled? – nevettem fel minden vidámság nélkül. – Takarodj innen te hárpia!

- Pá Édesem! – lépett oda hozzám és az ajkait az enyémekre nyomta, majd távozott. Gyorsan letöröltem a számat és egy kis vízzel leöblítettem alaposabban az ajkaimat mikor megéreztem, hogy kesernyés ízű. Ennyire hülye nem vagyok. Egyszer sem nyalta meg a száját és enyhén csücsörítve beszélt, tehát vigyázott, hogy az ajkán lévő kence ne kerüljön a szájába. Tuti volt rajta valami. Óvatosan megnyaltam és már nem éreztem semmilyen ízt rajta. Kisétáltam a büfébe vissza ahol Sebi és Bizzi beszélgettek.

- Hol van Monik? – néztem körbe.

- Sírva jött ki és azt mondta megbántottad és elment a mosdóba. – mondta Bizzi undok hangon.

- Én megbántottam őt? – húztam fel a szemöldököm. – Az én vicce. Dehogy bántottam meg, de független attól nem tetszik, hogy vele vagy. De ha ez neked jó, akkor nem szólok bele. – mondtam semleges arccal. Bizzinek nem lesz baja ez már biztos. Megpróbálja majd ellenem fordítani, de az nem fog sikerülni.

- Vigyázz Monikkal nagyon. –súgtam Seb fülébe amikor beleültem az ölébe. Kérdőn nézett rám de én csak megráztam a fejemet, hogy nem most mondom el.

Bizzi parádéja hamar lement és amin meglepődtem, hogy nagyon sokan voltak kint megnézni.

A Francia Nagydíj hete gyorsan lement és a nagydíjat ismét Sebi nyerte meg. Vissza mentünk Svájcba remélve, hogy most lesz pár nyugodt kettesben töltött napunk, de ember tervez Isten végez. Nem sokkal azután, hogy haza értünk Sebi telefonja csörgött. Amilyen fancsali képpel vette fel biztos voltam benne, hogy nem sokáig lesz nyugodt a napunk.

- Van kedved Német országba menni? – kérdezte miután letette a telefont. – Anya régen látott és hiányol, nem csak engem téged is.

- Háát.. – húztam el a számat. – Anyud nem utál nagyon?

- Dehogy utál! – ölelt meg nevetve. – És úgy gondolom itt lenne az ideje szembe nézned a múltaddal. –döntötte a homlokát az enyémnek. Még jobban elhúztam a számat. Olasz volt a családom de németben éltünk 12 éves koromtól kezdve. Persze én olasznak vallom magam független mindentől. Ugyan abban a faluban éltünk Sebivel így a családjaink is ismerték egymást ami egy idő után idegesítő volt. A szüleink folyton rólunk pletykáltak miután összejöttünk és már előtte is, hogy jöjjünk össze. Anya mindig kiborító volt ebben a témában, pont mint Sebi anyukája.

- Nézzek szembe a múltammal? – kérdeztem elgondolkodva. Vissza menni abba a házba ahol a szüleim meghaltak, és elmenni a sírjukhoz. - Nem tudom menne-e.

- Ott leszek veled. – fogta meg a kezem Sebi bíztatóan.

- Rendben. – bólintottam végül. – De cserébe minden este kifulladásig szeretkezünk. – nevettem.

- Benne vagyok. – mondta vigyorogva. – Kezdhetjük akár már most is.

Midnight Lady 11

A hetek ismét csak teltek, én pedig még mindig fél lábbal a múltban voltam. Nem bírtam túl lépni azon a pár héten. Még mindig kísértettek a rémálmok. Persze a versenyeket teljesítettem, de nem kerültem soha az első 3-ba. Amikor csak tudtam mentem Sebivel a futamokra, ha pedig valami ok miatt kikellett hagynom amint ideje volt hívott és olyankor Bizzi nyakán maradtam. Soha egy percre sem voltam egyedül mindig valaki ott volt velem. Igazából ezért hálás voltam, mert féltem egyedül. Teljesen befordultam magamba és alig beszéltem. Nem hagytam, hogy a két srácon kívül bárki hozzám érjen.

Ezen a héten nekünk verseny volt, utána héten pedig Sebinek, így 2 hétig nem tudtunk találkozni, mert ő Angliában lesz én pedig Mexicoban.

- Tig gyere. – nyújtotta a karját felém Bizzi. Oda sétáltam hozzá és belekaroltam. – Jövő héten, lesz egy kis dolgom Floridában, eljössz velem? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. – bólintottam majd gyorsan beültem a kocsiba, hogy még esélyük se legyen a rajongóknak oda jönni. Itt Amerikában az FMX-esek hősöknek számítottak, pont mint Európában a Forma 1-esek.

A verseny megint gyorsan lezajlott én pedig már azon kaptam magam, hogy Floridában autókázunk. Kinéztem az ablakon és egy hatalmas nagy csarnok szerű épület ismerős körvonalait láttam kibontakozni. Ránéztem Bizzire meglepetten de ő csak mosolygott és beállt a parkolóba.

- Ne nézz így. – nevetett. – Sebastian ötlete volt. – karolta át a vállam és szinte betolt az épületbe. A recepciónál ugyan az a nő ült mint múltkor. Talán már oda kövesedett. Minden ugyan olyan volt, mintha itt megállt volna az élet. Ugyan azokon a folyosókon mentünk végig és ugyan abba a szobába nyitott be Bizzi. Elámultam, hogy tényleg minden úgy volt ahogy itt hagytuk.

- Mintha tegnap hagytuk volna el ezt a szobát. – fordultam körbe. A motorok a falnak voltak támasztva és a felszerelések is csak oda voltak dobálva a polcra. Az asztalon ott volt a nekem vett fürdőruha pont úgy ahogy hagytam. Már nem is emlékeztem miért hagytam ott, talán véletlen. A matracon egy nagy kupacba volt a sok takaró és a fürdő ajtó is pontosan úgy volt ahogy én utolsónak elhagytam. Csak ámultam.

- Öltözz, megyünk motorozni. – dobálta oda a cuccokat nekem nevetve. Gyorsan magamra rángattam őket és Bizzi után kitoltam a motort. A pályán voltak páran akik egyik dombról a másikra ugráltak.

- Semmi sem változott. – mondta még mindig megdöbbenve.

- Itt nem is fog semmi. – húzta a fejébe a sisakot. – Ide bármikor jöhetsz nélkülem is, a szobám már a tiéd is. – mondta majd felvette a szemüveget is és berúgta a motort. Követtem a példáját és neki indultunk a pályának. Feltekerte a zenét ami csak halkan szólt. Szinte még a saját motorom hangját sem hallottam tőle, nem hogy a gondolataimat. Beálltam az ugratóhoz és megvártam, hogy az egyik kezdő átérjen majd annyira nagy gázzal indulta el, hogy motor egy pillanatig elkapart. Ahogy elhagytam a talajt üres lett a fejem és csak az volt benne, hogy mi a legjobb szög ahogy érkeznem kell. Pár perc alatt mindenki levonult a pályáról és csak Bizzivel trükköztünk a levegőben. A kezdők a pálya szélén támasztották a falat és néztek minket tátott szájjal mint a moziban.

Órákon át ugyan az volt a koreográfia, egyik dombon én voltam a másikon Bizzi.

Annyit vettem észre, hogy már egy ideje nem látom Bizzit a levegőben. Érdeklődve néztem körbe de sehol nem láttam. Egy pillanatra elfogott a pánik, de aztán rájöttem, hogy erre ment ki az egész, hogy ne gondoljak semmire és megmutassa, hogy ha egyedül vagyok sem lesz semmi bajom. Oda mentem a zenelejátszóhoz és leállítottam. Amint elhallgatott a zene kinyílt Bizzi szobájának ajtaja és utcai ruhába neki dőlt az ajtófélfának. Nagy gázzal felmentem hozzá és közvetlen mellette álltam meg.

- Mióta vagyok lent egyedül? – kérdeztem kíváncsian.

- Olyan 5-6 órája. – vonta meg a vállát vigyorogva. – Most van hajnali 3. – előzte meg a kérdést. Döbbentem néztem rá amin elnevetette magát. – Gere egyél és feküdj le aludni 10 órája lent vagy. – fogta meg a motort. Amint leszálltam a motorról éreztem, hogy tényleg iszonyú fáradt vagyok. Ledobáltam a cuccaimat és leültem az asztalhoz amin 2 doboz pizza volt és Bizzi laptopja.

- Ezt nézd meg. Felismered? – fordította felém. Ránéztem a képre és elkellett telnie pár pillanatnak, míg leesett, hogy én vagyok az. Az arcom beesett volt a hajamon látszott, hogy elvan hanyagolva és a szemeim megvoltak dagadva a sok sírástól.

- Ez én vagyok? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Igen, múlt héten a versenyen. – bólintott, majd vissza fordította maga felé a gépet és elvett egy szelet pizzát. Egyik döbbenetből a másikba estem. Ennyire elhagytam volna magam? Nem ettem sokat, azt tudom. Egyszerűen nem bírtam nézni sem az ételre. Még mindig hitetlenkedve felkeltem a székből és bementem a fürdőbe a tükör elé. A bordáim tisztán látszottak és az arccsontom is nagyon kint volt. A szemem fáradságot mutatott és eltűnt belőle a csillogás amit csak most vettem észre, hogy egyáltalán ott volt. Letaglózva mentem vissza és egyből elvettem egy szelet pizzát és betömtem. A gyomrom fájdalmasan rándult meg és hányingerem lett tőle, de nem érdekelt. Egyiket ettem a másik után, és a 4. szelet környékén már éreztem, a több heti koplalás eredményét. Nagyon éhes voltam.

- Végre. – sóhajtott fel Bizzi. – Jó reggelt csajszi. – mosolyodott el boldogan. – Végre megjött az eszed.

Mire vissza mentünk Európába felszedtem jó pár kilót. Nem is értettem, hogy bírtam el a motort, de végül is már mindegy. A reptéren Sebi várt ránk aggódó arckifejezéssel ami egyből eltűnt amint meglátott.

- Sziaaaaaaa – ugrottam a nyakába nevetve.

- Vissza tértél? – kérdezte félve, de már mosolyogva.

- Igen, nem tudtok tőlem megszabadulni. – nevetettem még mindig boldogan. Pár pillanatig nézett rám boldogan csillogó szemekkel majd ő is elnevette magát és megcsókolt. Bizzi végig simította hátamon amikor elment mellettünk.

- Francia országban találkozunk. – kacsintott rám, majd még Sebinek biccentett és kisétált az üvegajtón.

- Miért vagytok rosszban? – kérdeztem Sebitől már a kocsiban. – Sokat köszönhetek neki, ahogy neked is.

- Ez amolyan pasi szokás. – vont vállat. – És egy kicsit nemzetek közti ellentét is. – nevetett fel röviden.

- Nemzetek közti ellentét? – ráncoltam a homlokom.

- Tudod a Németek és a Franciák nem igazán imádták egymást. – mondta félvállról.

- Miért melyik az a nemzet aki szereti a németeket? – kérdeztem nevetve. – Valljuk be, hogy a németek sok szemétséget követtek már el ahogy az Oroszok is.

- Miért az Olaszok, olyan jók voltak a múltban? – kérdezett vissza szeptikusan.

- Hát nem öltünk meg valakit a származása vagy a vallása miatt és nem is utálkozunk! – vágtam rá.

- A múlt az a múlt. – vont vállat. – Nem éltem és nem is bánom, hogy nem éltem akkor. Arról, hogy a nemzetem mit tett nem tehetek.

- Így van. – bólintottam. – Tehát akkor, jóba is lehetsz Bizzivel. – nyújtottam rá nyelvet.

- De ő egy csigazabáló! – fakadt ki.

- Te meg egy rasszista vagy! – mentem utána.

- Nem vagyok rasszista! – fonta karba a kezét.

- Bizonyítsd be! Legyél jóba Bizzivel! - vágtam rá diadalmasan.

- Jó-jó… - morogta bosszúsan. Adott egy puszit majd ledobta a felsőjét és elment tusolni. Az ajtó félig nyitva maradt így a tükörben láthattam ahogy meztelenre vetkőzik. Mióta történt ez az egész azóta nem voltunk együtt. Oldalra döntöttem a fejem és figyeltem ahogy lehajol felvenni a földről a boxerét. A látvány nem volt utolsó. Megvártam, hogy beálljon a víz alá majd ledobáltam a ruháimat és beálltam mellé a tus alá.

- Szia. –suttogtam. Éhes szemmel nézett végig rajtam, hogy aztán a hideg csempének támasszon és ott kezdjen el kényeztetni. Féltem, hogy a belsőmbe valami nem fogja hagyni ezt az egészet, de szerencsére minden a legcsodálatosabb volt.

Midnight Lady 10.

Hát ez a fejezet egy pillanatnyi elmezavarom szüleménye. Fel sem akartam tenni, de meggyőztek. Boldogság után mély pont. Lehet szídni. :D Nagyon örülnék kritikáknak még ha lezúzás is mert ismét körömmel tépik a bőrömet a keselyűk.

A sötétben semmit nem láttam csak a ziháló lélegzetet hallottam nm messze magam mögött. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam. Fogalmam sem volt, mióta vagyok üldözött vad és azt sem tudtam hol járhatok. A fák sűrűségéből ítélve egy erdő közepén lehetettem. A sötétkék estélyim már tiszta sár volt és több helyen is elvolt szakadva. A magas sarkúmat még a háznál elhagytam, hiszen abba nem tudtam menekülni. Már kezdtem kifulladni, és egyre jobban féltem, hiszen ha elfáradok elkap és olyat még nem kaptam amit utána fogok.
Pár hete megkellett látogatnom egy milliárdos pasit, aki találkát kért tőlem, azt mondta támogatói ügyben. mint kiderült nem éppen a motor karrieremet akarta támogatni. Ott tartott magánál, nem engedett haza menni és nem is kerestek, mert Peterrel elrendezte, hogy pár hétig ott leszek nála. Minden vacsorakor mint egy kislánynak ki kellett öltöznöm, vagy nagyon kiakadt és olyankor nem egy ütést mért rám. Gyereknek éreztem magam, egy elnyomott rossz gyereknek. Kiakartam jutni, szabad akartam lenni.
Amint tudtam, kiszöktem és berontottam az erdőbe. A lábam iszonyúan fájt, hiszen már órák óta üldözött vad vagyok és mezítláb gondolkodás nélkül futni az avarban nem volt jó dolog. Fáztam, hiszen a estélyimnek nem volt felső rész. Az abroncsot ami formát adott az aljának már rég lerángattam magamról, hiszen csak akadályozott. Hátra kémleltem, hirtelen csend lett mögöttem, ennek köszönhetően neki futottam egy fának. Gyorsan megkerültem és futottam tovább, hátha végre feladja. Fáradt voltam és féltem. Pár lépés után hírtelen vége lett az erdőnek és egy betonút futott végig a fák között. Ha várok itt talán jön erre valaki, de ha utol ér akkor végem. Éppen léptem, hogy az út mellett az erdőnek megyek tovább amikor elkapta valami a kezemet a legközelebbi fa takarásából. Eluralkodott rajtam a pánik és ütöttem ahol értem.

- Nyughass, vagy eltöröm valamid és vége a karrierednek. – ráncigált befele az erőbe. Mielőtt eltűntem volna fák mögött egy autó fénye világította be az erdei sötétséget. Megállt a mozdulatban, hiszen egyszerűbb lenne neki is ha megkérné a sofőrt, hogy vigyen egy darabig el minket. Feladtam minden reményt, innen már nem szabadulok. Soha többet nem látom Bizzit és Sebit sem… A sírás kaparta a torkomat, de nem hagytam, hogy feltörjön. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy sírni lásson és össze omlani. Kipróbáltam tépni a kezem az övéből de nem engedte. A csuklóm fájdalmasan roppant egyet. Közben a kocsi lassított mellettünk.

- Mit csinálnak maguk itt ilyen későn? – hajolt ki egy nő a kocsi ablakán.

- Elszökött a kiskutyája é utána jött. – mondta egyből a hazudságot. Látszott a nőn, hogy nem hiszi el de nem tette szóvá.

- Jöjjenek elvisszük magunkat még a végén megfázik a lánya. – mondta kedvesen mosolyogva.

- Köszönjük. - mondta és belökött a hátsó ülésre. Az ablakok sötétítettek voltak így a sofőrt nem láthattam miattuk, most pedig az ülés takarta el. Kint a hidegben az erdő szélén pánik kerülgetett, de most itt a kocsiban kezdtem megnyugodni és nem értettem miért.

- Ha egy rossz szót is mersz szólni megöllek. – tátogta oda nekem a fogva tartóm. Ismét eluralkodott rajtam a kétségbeesés és mindenhova néztem, csak rá ne kelljen. A kezem még mindig szorongatta. Próbáltam szép emlékeket felhúzni az agyam mélyéről, hogy nyugodt maradjak és tudjak gondolkodni, de nem ment. Mintha egy vastag vízfüggöny takarta volna az emlékeimet. Csak az elmúlt hét fájdalmaira és megaláztatására emlékszem. Kinéztem az ablakon és a táj egybeolvadt a gyorsaságtól. Biztos, hogy mentünk 180-nal, de kíváncsiságból odalestem a km órára és 210-et mutatott. Legalább ha meghalok gyorsan történik, vonta meg gondolatban a vállam. Vissza fordítottam a fejem az ablak felé, de akkor lesett valami. Vissza néztem a kormányt szorongató kézre és megdobbant a szívem. Ismertem ezt a kezet és a stílust is, de nem mertem már reménykedni. Feljebb húztam magam, hogy belelássak a visszapillantó tükörbe és két tengerkék szempár nézett ott vissza rám aggódva, de magabiztosan. A szívem egyből gyorsabban kezdett verni. A legvadabb álmomban sem mertem reménykedni, hogy pont Sebi lesz az aki felvesz minket. Ránézett az anyós ülésen ülő nőre aki aprót bólintott. Nem értettem mi folyik itt.

- Uram, ahogy látom a lányának van pár komolyabb sebe, ne vigyük önöket egyből a kórházba? – kérdezte mézes- mázas hangon.

- Nem szükséges. Egyik sem olyan komoly. – próbált magyarázkodni. A kórházból könnyedén megszököm.

- Akkor ragaszkodom hozzá, hogy legalább hozzánk jöjjenek el, itt lakunk már nem messze. Orvos vagyok ellátom a lábát és a kezét, hogy ne fertőződjön el. – mondta ellent mondást nem tűrően.

- Nem szükséges. – szorult a hurok a nyakán. Nem mert semmit mondani, és fenyegetőzni sem, hiszen már maga a kocsi is mutatta, hogy egy tehetősebb ember az egyikük és azt már nem tudná kimagyarázni. Kezdtem ismét teljesen megnyugodni. Tudtam, hogy Sebi nem fogja hagyni, hogy bajom essen innentől.

- Uram, nem lehet annyira szívtelen, hogy hagyja a hölgyet szenvedni. – mondta Sebi kicsit fagyosabb hangon.

- Nem szenved! – vágta rá egyből.

- De igen, nagyon fáj a lábam. – mondta minden bátorságom össze gyűjtve. Erősebb lett a szorítás a kezemen amitől felszisszentem. A kormányon pihenő kéz pedig elfehéredett. Pár perc kocsikázás után megálltunk. Sebi egyből kipattant a kocsiból és kinyitotta az én oldalam felöli ajtót.

- Mit csinál? – kapott a derekam után a pasi amikor Sebi kiakart emelni a kocsiból.

- Hagyni akarja, hogy ilyen érülésekkel a lábán sétáljon? Maga is kivan merülve így kétlem, hogy elbírná. – mondta jeges hangon amitől a pasiban szorult a válasz. Kiemelt és szorosan a mellkasához vont. – Sajnálom, bármin is mentél keresztül. – súgta oda. Oda bújtam a mellkasához és éreztem, hogy a fáradság erőt vesz rajtam lassan. Letett egy ismeretlen nappaliban a kanapéra és a nő egyből hozta az elsősegélyes táskát. Elkezdte óvatosan letisztítani a lábam. Mindketten végig bent voltak a nappaliban és a pasi árgus szemekkel figyelte őket, nehogy kihívják a rendőrséget. Éppen hozzálátott a sebek ellátásához, amikor csengettek. A pasi felkapta a fejét és egy kést szedett elő a zakója zsebéből egyenesen a torkomnak fogva azt. Sebi automatikusan mozdult, de a nő elkapta a kezét és nyugalomra intette. Nem mertem hátra nézni, de annyit hallottam, hogy egy fegyvert kibiztosítnak.

- Dobja el. – hangzott egy recés hang. Vége volt, a rendőrség ellepte a házat és elvezették a pasit aki még tárgyalásra való jogot sem kapott. Sebi oda ült mellém és az ölébe húzott.

- Már minden rendben lesz. Nem tudom mit tett veled, de már biztonságban vagy. – simogatta meg a kócos hajamat. – Ő itt a nővérem Melani. – mutatott a nőre aki végig segített és lelátta a lábam és a kezem. – Orvos hallgató, így ha bármit tett veled az a mocsok mond el neki kérlek, hogy megtudjon vizsgálni. – mondta, és hallani lehetett a hangjában, hogy legszívesebben ő maga verte volna holtra a fickót.

- Megtette. – suttogtam fájdalmasan majd előtört belőlem a több hete visszatartott zokogás. Sebi a karjába vett és felvitt az emeletre. Letett az ágyra majd kettesben hagyott Melanival.

- Bevigyünk a kórházba? – simogatta meg az arcom. Kétségbeesetten rázta meg a fejem. Bólintott majd óvatosan leszedte rólam a ruhát. A meleg és a kellemes illat ami a szobát betöltötte hamar elaltatott.

Arra riadtam fel, hogy valaki sikít. Eltelt pár pillanat mire rájöttem, hogy én magam sikítottam. Kivágódott az ajtó és Sebi egy pólóban és boxerben oda rohant hozzám.

- Itt vagyok nincs semmi baj. – Ült le mellém és megölelt. Hozzá bújtam és csak zokogtam. Nem tudom meddig fuldokolhattam a sírástól, de egyszer csak abba maradt. Mind ha elvágták volna.

- Hogy lehet, hogy pont ti jártatok arra? – hüppögtem.

- A kis barátod látott téged az erdőben és egyből szólt, hogy merre fele mentél. Nem tudott ő utánad menni így azon az útvonalon kocsikáztunk ahol találkoztunk. A kocsiból küldte az SMS-t Melani a rendőrségnek. – simogatta a hajam. Látszott rajta, hogy épp úgy megviselte ez az egész mint engem.

Midnight Lady 9.

Boldogan másztam ki az ágyból másnap reggel. Nem izgultam, még nem. Gyorsan elkészültem és mentem Bizzit kirángatni az ágyból. Oda léptem mellé, és először megbökdöstem, de amikor lesöpörte a kezem lehúztam róla a takarót.

- Bizzi, bébi ébredj. –nevetettem a kómás arcán. Csak morgott megint az orra alá, de nem érdekelt. Ma nem. – Csipkedd magaaaad. – terültem el a nagy francia ágyon. Vártam rá, hogy végre elkészüljön és indulhassunk a bemutatómra közben pedig álmodoztam arról, hogy mit fogok majd bemutatni.

- Szerinted mennyire csináljak nehéz trükköket? – kérdeztem tőle amikor besétált a szobába már felöltözve.

- Ne vidd túlzásba, csak olyat csinálj meg amiben biztos vagy. – mondta míg telepakolta a zsebeit telefonnal és az irataival.

Mire kiértünk a pályára már nagy volt a tömeg. Ma volt a szabadedzések napja és az én bemutatómé. Egyből az aszfalt csíkot vettük célba és egy pillanatra köpni nyelni nem tudtam. Megvolt az ugrató rész és az érkező domb is, de közte egy hatalmas Red Bull kamion állt és egy létra volt neki támasztva.

- Ugye rosszul sejtem, hogy a kamion tele lesz emberekkel? – néztem könyörgőn Sebire aki nem messze állt tőlem.

- Jól ested, bár inkább csak pár ember lesz rajta, Mark és én meg gondolom pár fényképész. – vont vállat. – Ne izgulj, simán elugrasz felette állítólag. – vigyorgott.

- Elugrok, de rohadt zavaró lesz, hogy ott mozogtok alattam már méterrel. – húztam el a számat.

- Vegyél minél nagyobb lendületet, ha kell indulj neki messzebbről nagyobb gázzal. – mosolygott Bizzi.

- Nem vagyok hülye, tudom, mit hogyan és miképpen csináljak. De akkor is! Kezdő vagyok, és ha bénázok? – pánikoltam be.

. Jó leszel ne izgulj, menni fog. – bíztatott Bizzi mosolyogva. Egy mosoly félét erőltettem magamra viszonzás képen de az arcát elnézve, nem sikerült elég hitelesre. Már hozták a motort és a bukóm, de semmi mást.

- Ja, ráadásul, felszerelés nélkül csináljam? – döbbentem meg. – Nem szeretnek engem itt. – húztam el a számat keserűen motyogva. Éppen felakartam ülni a motora amikor valaki hátulról elkapta a kezem és odahúzott magához.

- Sebi. – suttogtam meglepetten. Egyből felismertem az illatát és az ölelését. A kezei puhán a derekamon voltak. Oda simultam a mellkasához, és éreztem, hogy a gyomromba pillangók repkednek. Úgy éreztem mint a sokat megélt utazó, aki sok idő után haza talál. Picit elhúzódott és én totálisan elvesztem a kék szemekben amikben bizalom volt.

- Én bízok benned. – mondta halkan. A pillanatot a fényképezők kattogása törte meg. Mérgesen néztem rájuk majd felültem a motorra és fejembe húztam a bukót mérgesen. Sebi oda lépett hozzám és nyomott egy puszit a bukómra. Nem izgultam, és minden félelem eltűnt. Berúgtam a motort és lassan messzebb gurultam az ugratótól. Megvártam amíg mindenki felmászik a kamionra vettem egy mély levegőt és neki indultam. Éreztem ahogy a sebesség miatt hideglevegő vágódik a lábamnak hiszen csak egy forró naci volt rajtam és egy top. Mikor elértem azt a pillanatot, hogy a kerekek elemelkednek az ugratóról esett csak le, hogy egy mélyen dekoltált felsőbe laza melltartóval nem szerencsés mutatványozni. Elengedtem a kormányt és átöleltem a felsőtestem. Lenéztem ahogy elrepültem a sok médiás feje felett és Sebi csak nevetett az akciómon. Nullkezessel értem földet és csak a domb alján fogta meg a kormányt, hogy Bizzi felé kerüljek.

- Add ide a felsőd! – álltam meg mellette. – És örülj, hogy nem verlek meg ezért a húzásodért. Tudtad és nem szóltál. Pofátlan. – morogtam.

- Lásd jó fej vagyok. – húzott elő a táskájából egy zöld FMX-es mezt és oda dobta nekem. Próbáltam nem pofákat vágni amikor megláttam, hogy hatalmas betűkkel felvolt rá írva a neve.

- Enyémet nem tudtad volna elhozni? – nevetettem felé. – Miért van nálad?

. Mert sejtettem, hogy te nem hozok el. – nevetett ő is. Morcosan nyelvet nyújtottam felé majd áthúztam a mezt a fejemen és megkötöttem a mellem alatt, hogy ne csússzon fel a sokkal nagyobb mez. Vissza vettem a bukót és a szemüveget majd ismét neki indultam ugrani. Most már mertem hátra szaltót csinálni. Következő szintén hátra szaltó volt de elengedtem a kormányt és alacsonyan ugrottam. Sebi felemelte a kezét és pedig belecsaptam majd csak utána fordultam vissza, hogy a leérkezésnél ne legyen gond. Még ugrottam pár komolyabbat és utána jeleztek, hogy ennyi volt a bemutató. A közönség végig tapsolta és kiabálta az egészet így meghajoltam feléjük.

- Én megcsináltam hibátlanul a dolgom. – mentem oda Sebihez. – Most te jössz. – böktem meg mosolyogva.

- Rendben. – biccentett futólag megölelt majd átmászott a boksz falon és befutott a Red Bullhoz. Bizzivel a boxból néztük végig a szabadedzést és másnap az időmérőt is. Sebi végig első volt és nem hibázott. Verseny előtt oda guggoltam hozzá a rajtrácson.

- Én bízok benned. – nyomtam most én egy puszit a bukójára. – Nyerd meg nekem! – mosolyogtam rá. Régen mindig egymásnak nyertük a futamokat egymás ellen. Kicsit ellent mondásos volt, de így volt jó. A versenyt végig izgultam a boxból és jó volt újra a benzingőzzel fűtött világban lenni. Végig Bizzinek magyaráztam az állást vagy éppen miért lengetnek más-más színű zászlót. Sebi hibátlanul ment és már a pódiumnál álltunk örömittasan amikor beállt az elsőnek kijelölt helyre. Kiugrott a kocsiból lekapta a bukóját és oda rohant a szerelőihez. Nem messze álltam onnan és vigyorogva figyeltem az örömét, picit talán irigyeltem is. Teljesen meglepődtem amikor oda jött hozzám és a korláton átugorva magához húzott és megcsókolt. Benne volt az elvesztegetett 2 év. Pár pillanatig csak tátogtam mint hal a zacskóban.

- Gratulálok!- nyögtem ki nagy nehezen.

- Köszönöm. – mosolygott de még mindig nem engedett el . – Nem fogok bocsánatot kérni a csókért, és ezért sem. – csókolt meg ismét szenvedélyesebben. Messziről távoli hangokként hallottam az ovációt és a fényképezők kattogását.

- Menj, vedd át a díjat! – léptem el tőle. Nevetve vissza rántott és adott egy gyors puszit a számra majd utat tört magának a pódium felé. Csak vigyorogni bírtam, mintha odaragasztották volna.

- Gratulálok. – érintette mega vállam Bizzi mosolyogva. Belenéztem a csoki barna szemekbe fájdalmat vagy bánatot keresve, de csak boldogság volt benne.

- Nem én nyertem meg a futamot. – mondtam neki még mindig bárgyún vigyorogva.

- Nem. Te annál sokkal fontosabbat nyertél. Sebastian szívét. – mosolygott és megölelt akár egy kishúgot. Hatalmas ujjongás tört ki így a dobogók felé néztem ahol már az első 3 helyezett éppen elfoglalta a helyét. Mind a két himnusz alatt Sebi engem nézett amitől ismét vigyoroghatnékom támadt. Picit féltem, hiszen napok óta rendben volt az életem. A sors vagy talán valaki ott fent soha nem hagyja, hogy sokáig úszunk a boldogságban.