Midnight Lady 12.

Na hát nagyon nehezen és nyögve nyelősen (ez milyen jó szókombináció :p ) de itt van a friss! :)

Jól éreztem magam. Hetek óta remekül voltam és ez nem csak a visszaszerzett alakomon hanem a motoros teljesítményemen is meglátszott. Büszkén vonultam Seb oldalán a Francia Nagydíjon. Itt volt Bizzi is hiszen ez az ő hazája és parádézni fog. Besétáltunk a Red Bullhoz és egy pillanatra megállt bennem az ütő. Bizzi ült az egyik asztalnál és egy nő ült az ölében, nem is akármilyen nő! Nem voltunk együtt és nem is mondanám, hogy szerelmes lettem volna belé valaha is, de hírtelen ért a dolog. Seb kérdőn nézett rám majd elkezdett az asztalhoz húzni ahol Bizziék ültek.

- Sziasztok! Had mutassam be a barátnőmet Monikot. – mosolygott ránk Bizzi. Monik hátra dobta a haját és félve rám nézett.

- Szia Tig. – mondta félve.

- Le kell ülnöm. – mondtam inkább magamnak. – Ti honnan ismeritek egymást? – néztem Bizzire. Nem tudtam még mit érezzek… mit kéne érezzek…

- Téged keresett és összemelegedtünk. – vigyorgott Bizzi.

- Eltudom képzelni. – motyogtam. Sebi oda ült mellém és a kezét az enyémre csúsztatta. Ránéztem és bátorítóan mosolygott rám. – Örülök nektek. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. Nem tudtam kit féltsek. Monik falta a pasikat, a leghosszabb kapcsolata talán 3 hét volt. Bizzi mellett sem nagyon maradtak meg a nők.

- Sajnálom, hogy nem szóltunk előbb. – mondta Monik még mindig picit félve.

- Semmi gond, tényleg örülök nektek! – próbálkoztam meg ismét egy mosollyal. Sebi mentett ki a helyzetből, mert elráncigált a szobájába.

- El kell fogadnod. – mondta egyszerűen. – Nincs más választásod. Vagy elveszted Bizzi barátságát.

- Jól hallottam? Azt mondtad Bizzi? – kaptam fel a fejem.

- Igen, megdumáltuk a dolgokat és jóban vagyunk. – bólintott Sebi egy kis mosollyal. Oda mentem hozzá és megöleltem.

- Köszönöm. – suttogtam a fülébe. Az idili pillanatot egy halk kopogtatás törte meg.

- Gyere. – szólt ki Sebi.

- Hello, megengeded, hogy beszéljek Tiggel négyszemközt? – mosolygott rá Monik Sebire. Pár pillanat múlva már csak a volt munkatársammal voltunk a szobában.

- Justin mit szólt, hogy eljöttél? – ültem le a kanapéra.

- Semmit, csak szabit vettem ki. – vonta meg a vállát. – Vissza megyek, szeretem a munkámat és Bizzit is. – ült le velem szembe.

- Elfogadom. – mondtam.

- Dehogy fogadod el. – mondta picit dühösen. – De engem nem érdekel, hogy mi a véleményed rólunk. Sajnos, Bizzit nagyon is érdekli így vágj hozzá jó képet. – ütögette meg a térdem.

- Mit akarsz tőle? – néztem rá mérgesen.

- Tőle semmit. – vigyorodott el gonoszul. – Tudod nem szeretem, ha nem vesznek észre.

- Mi van? - értetlenkedtem.

- A herceged még csak figyelemre sem méltat soha. – mondta.

- Még szerencse. Ő az enyém, és ne akard, hogy elő jöjjön a ragaszkodó, temperamentumos olasz vérem! - figyelmeztettem.

- Te csak ne fenyegetőzz. – simított végig a karomon. Undorodva elhúztam. – Vigyázz mert a tűzzel játszol Szívem.

- Te meg vigyázz, mert velem játszol. – álltam fel a kanapéról. – Nem ismersz, úgyhogy jobb ha meghúzod magad Szívem! És takarodj a közelünkből, mert kitépem tincsenként a hajadat. Érthető voltam? – kezdtem felhúzni magam.

- Nem. – állt fel és távozott. – Csak nehogy sérüljön Bizzikéd lelke.

- Ugyan kérlek, tőled? – nevettem fel minden vidámság nélkül. – Takarodj innen te hárpia!

- Pá Édesem! – lépett oda hozzám és az ajkait az enyémekre nyomta, majd távozott. Gyorsan letöröltem a számat és egy kis vízzel leöblítettem alaposabban az ajkaimat mikor megéreztem, hogy kesernyés ízű. Ennyire hülye nem vagyok. Egyszer sem nyalta meg a száját és enyhén csücsörítve beszélt, tehát vigyázott, hogy az ajkán lévő kence ne kerüljön a szájába. Tuti volt rajta valami. Óvatosan megnyaltam és már nem éreztem semmilyen ízt rajta. Kisétáltam a büfébe vissza ahol Sebi és Bizzi beszélgettek.

- Hol van Monik? – néztem körbe.

- Sírva jött ki és azt mondta megbántottad és elment a mosdóba. – mondta Bizzi undok hangon.

- Én megbántottam őt? – húztam fel a szemöldököm. – Az én vicce. Dehogy bántottam meg, de független attól nem tetszik, hogy vele vagy. De ha ez neked jó, akkor nem szólok bele. – mondtam semleges arccal. Bizzinek nem lesz baja ez már biztos. Megpróbálja majd ellenem fordítani, de az nem fog sikerülni.

- Vigyázz Monikkal nagyon. –súgtam Seb fülébe amikor beleültem az ölébe. Kérdőn nézett rám de én csak megráztam a fejemet, hogy nem most mondom el.

Bizzi parádéja hamar lement és amin meglepődtem, hogy nagyon sokan voltak kint megnézni.

A Francia Nagydíj hete gyorsan lement és a nagydíjat ismét Sebi nyerte meg. Vissza mentünk Svájcba remélve, hogy most lesz pár nyugodt kettesben töltött napunk, de ember tervez Isten végez. Nem sokkal azután, hogy haza értünk Sebi telefonja csörgött. Amilyen fancsali képpel vette fel biztos voltam benne, hogy nem sokáig lesz nyugodt a napunk.

- Van kedved Német országba menni? – kérdezte miután letette a telefont. – Anya régen látott és hiányol, nem csak engem téged is.

- Háát.. – húztam el a számat. – Anyud nem utál nagyon?

- Dehogy utál! – ölelt meg nevetve. – És úgy gondolom itt lenne az ideje szembe nézned a múltaddal. –döntötte a homlokát az enyémnek. Még jobban elhúztam a számat. Olasz volt a családom de németben éltünk 12 éves koromtól kezdve. Persze én olasznak vallom magam független mindentől. Ugyan abban a faluban éltünk Sebivel így a családjaink is ismerték egymást ami egy idő után idegesítő volt. A szüleink folyton rólunk pletykáltak miután összejöttünk és már előtte is, hogy jöjjünk össze. Anya mindig kiborító volt ebben a témában, pont mint Sebi anyukája.

- Nézzek szembe a múltammal? – kérdeztem elgondolkodva. Vissza menni abba a házba ahol a szüleim meghaltak, és elmenni a sírjukhoz. - Nem tudom menne-e.

- Ott leszek veled. – fogta meg a kezem Sebi bíztatóan.

- Rendben. – bólintottam végül. – De cserébe minden este kifulladásig szeretkezünk. – nevettem.

- Benne vagyok. – mondta vigyorogva. – Kezdhetjük akár már most is.