Midnight Lady 10.

Hát ez a fejezet egy pillanatnyi elmezavarom szüleménye. Fel sem akartam tenni, de meggyőztek. Boldogság után mély pont. Lehet szídni. :D Nagyon örülnék kritikáknak még ha lezúzás is mert ismét körömmel tépik a bőrömet a keselyűk.

A sötétben semmit nem láttam csak a ziháló lélegzetet hallottam nm messze magam mögött. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam. Fogalmam sem volt, mióta vagyok üldözött vad és azt sem tudtam hol járhatok. A fák sűrűségéből ítélve egy erdő közepén lehetettem. A sötétkék estélyim már tiszta sár volt és több helyen is elvolt szakadva. A magas sarkúmat még a háznál elhagytam, hiszen abba nem tudtam menekülni. Már kezdtem kifulladni, és egyre jobban féltem, hiszen ha elfáradok elkap és olyat még nem kaptam amit utána fogok.
Pár hete megkellett látogatnom egy milliárdos pasit, aki találkát kért tőlem, azt mondta támogatói ügyben. mint kiderült nem éppen a motor karrieremet akarta támogatni. Ott tartott magánál, nem engedett haza menni és nem is kerestek, mert Peterrel elrendezte, hogy pár hétig ott leszek nála. Minden vacsorakor mint egy kislánynak ki kellett öltöznöm, vagy nagyon kiakadt és olyankor nem egy ütést mért rám. Gyereknek éreztem magam, egy elnyomott rossz gyereknek. Kiakartam jutni, szabad akartam lenni.
Amint tudtam, kiszöktem és berontottam az erdőbe. A lábam iszonyúan fájt, hiszen már órák óta üldözött vad vagyok és mezítláb gondolkodás nélkül futni az avarban nem volt jó dolog. Fáztam, hiszen a estélyimnek nem volt felső rész. Az abroncsot ami formát adott az aljának már rég lerángattam magamról, hiszen csak akadályozott. Hátra kémleltem, hirtelen csend lett mögöttem, ennek köszönhetően neki futottam egy fának. Gyorsan megkerültem és futottam tovább, hátha végre feladja. Fáradt voltam és féltem. Pár lépés után hírtelen vége lett az erdőnek és egy betonút futott végig a fák között. Ha várok itt talán jön erre valaki, de ha utol ér akkor végem. Éppen léptem, hogy az út mellett az erdőnek megyek tovább amikor elkapta valami a kezemet a legközelebbi fa takarásából. Eluralkodott rajtam a pánik és ütöttem ahol értem.

- Nyughass, vagy eltöröm valamid és vége a karrierednek. – ráncigált befele az erőbe. Mielőtt eltűntem volna fák mögött egy autó fénye világította be az erdei sötétséget. Megállt a mozdulatban, hiszen egyszerűbb lenne neki is ha megkérné a sofőrt, hogy vigyen egy darabig el minket. Feladtam minden reményt, innen már nem szabadulok. Soha többet nem látom Bizzit és Sebit sem… A sírás kaparta a torkomat, de nem hagytam, hogy feltörjön. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy sírni lásson és össze omlani. Kipróbáltam tépni a kezem az övéből de nem engedte. A csuklóm fájdalmasan roppant egyet. Közben a kocsi lassított mellettünk.

- Mit csinálnak maguk itt ilyen későn? – hajolt ki egy nő a kocsi ablakán.

- Elszökött a kiskutyája é utána jött. – mondta egyből a hazudságot. Látszott a nőn, hogy nem hiszi el de nem tette szóvá.

- Jöjjenek elvisszük magunkat még a végén megfázik a lánya. – mondta kedvesen mosolyogva.

- Köszönjük. - mondta és belökött a hátsó ülésre. Az ablakok sötétítettek voltak így a sofőrt nem láthattam miattuk, most pedig az ülés takarta el. Kint a hidegben az erdő szélén pánik kerülgetett, de most itt a kocsiban kezdtem megnyugodni és nem értettem miért.

- Ha egy rossz szót is mersz szólni megöllek. – tátogta oda nekem a fogva tartóm. Ismét eluralkodott rajtam a kétségbeesés és mindenhova néztem, csak rá ne kelljen. A kezem még mindig szorongatta. Próbáltam szép emlékeket felhúzni az agyam mélyéről, hogy nyugodt maradjak és tudjak gondolkodni, de nem ment. Mintha egy vastag vízfüggöny takarta volna az emlékeimet. Csak az elmúlt hét fájdalmaira és megaláztatására emlékszem. Kinéztem az ablakon és a táj egybeolvadt a gyorsaságtól. Biztos, hogy mentünk 180-nal, de kíváncsiságból odalestem a km órára és 210-et mutatott. Legalább ha meghalok gyorsan történik, vonta meg gondolatban a vállam. Vissza fordítottam a fejem az ablak felé, de akkor lesett valami. Vissza néztem a kormányt szorongató kézre és megdobbant a szívem. Ismertem ezt a kezet és a stílust is, de nem mertem már reménykedni. Feljebb húztam magam, hogy belelássak a visszapillantó tükörbe és két tengerkék szempár nézett ott vissza rám aggódva, de magabiztosan. A szívem egyből gyorsabban kezdett verni. A legvadabb álmomban sem mertem reménykedni, hogy pont Sebi lesz az aki felvesz minket. Ránézett az anyós ülésen ülő nőre aki aprót bólintott. Nem értettem mi folyik itt.

- Uram, ahogy látom a lányának van pár komolyabb sebe, ne vigyük önöket egyből a kórházba? – kérdezte mézes- mázas hangon.

- Nem szükséges. Egyik sem olyan komoly. – próbált magyarázkodni. A kórházból könnyedén megszököm.

- Akkor ragaszkodom hozzá, hogy legalább hozzánk jöjjenek el, itt lakunk már nem messze. Orvos vagyok ellátom a lábát és a kezét, hogy ne fertőződjön el. – mondta ellent mondást nem tűrően.

- Nem szükséges. – szorult a hurok a nyakán. Nem mert semmit mondani, és fenyegetőzni sem, hiszen már maga a kocsi is mutatta, hogy egy tehetősebb ember az egyikük és azt már nem tudná kimagyarázni. Kezdtem ismét teljesen megnyugodni. Tudtam, hogy Sebi nem fogja hagyni, hogy bajom essen innentől.

- Uram, nem lehet annyira szívtelen, hogy hagyja a hölgyet szenvedni. – mondta Sebi kicsit fagyosabb hangon.

- Nem szenved! – vágta rá egyből.

- De igen, nagyon fáj a lábam. – mondta minden bátorságom össze gyűjtve. Erősebb lett a szorítás a kezemen amitől felszisszentem. A kormányon pihenő kéz pedig elfehéredett. Pár perc kocsikázás után megálltunk. Sebi egyből kipattant a kocsiból és kinyitotta az én oldalam felöli ajtót.

- Mit csinál? – kapott a derekam után a pasi amikor Sebi kiakart emelni a kocsiból.

- Hagyni akarja, hogy ilyen érülésekkel a lábán sétáljon? Maga is kivan merülve így kétlem, hogy elbírná. – mondta jeges hangon amitől a pasiban szorult a válasz. Kiemelt és szorosan a mellkasához vont. – Sajnálom, bármin is mentél keresztül. – súgta oda. Oda bújtam a mellkasához és éreztem, hogy a fáradság erőt vesz rajtam lassan. Letett egy ismeretlen nappaliban a kanapéra és a nő egyből hozta az elsősegélyes táskát. Elkezdte óvatosan letisztítani a lábam. Mindketten végig bent voltak a nappaliban és a pasi árgus szemekkel figyelte őket, nehogy kihívják a rendőrséget. Éppen hozzálátott a sebek ellátásához, amikor csengettek. A pasi felkapta a fejét és egy kést szedett elő a zakója zsebéből egyenesen a torkomnak fogva azt. Sebi automatikusan mozdult, de a nő elkapta a kezét és nyugalomra intette. Nem mertem hátra nézni, de annyit hallottam, hogy egy fegyvert kibiztosítnak.

- Dobja el. – hangzott egy recés hang. Vége volt, a rendőrség ellepte a házat és elvezették a pasit aki még tárgyalásra való jogot sem kapott. Sebi oda ült mellém és az ölébe húzott.

- Már minden rendben lesz. Nem tudom mit tett veled, de már biztonságban vagy. – simogatta meg a kócos hajamat. – Ő itt a nővérem Melani. – mutatott a nőre aki végig segített és lelátta a lábam és a kezem. – Orvos hallgató, így ha bármit tett veled az a mocsok mond el neki kérlek, hogy megtudjon vizsgálni. – mondta, és hallani lehetett a hangjában, hogy legszívesebben ő maga verte volna holtra a fickót.

- Megtette. – suttogtam fájdalmasan majd előtört belőlem a több hete visszatartott zokogás. Sebi a karjába vett és felvitt az emeletre. Letett az ágyra majd kettesben hagyott Melanival.

- Bevigyünk a kórházba? – simogatta meg az arcom. Kétségbeesetten rázta meg a fejem. Bólintott majd óvatosan leszedte rólam a ruhát. A meleg és a kellemes illat ami a szobát betöltötte hamar elaltatott.

Arra riadtam fel, hogy valaki sikít. Eltelt pár pillanat mire rájöttem, hogy én magam sikítottam. Kivágódott az ajtó és Sebi egy pólóban és boxerben oda rohant hozzám.

- Itt vagyok nincs semmi baj. – Ült le mellém és megölelt. Hozzá bújtam és csak zokogtam. Nem tudom meddig fuldokolhattam a sírástól, de egyszer csak abba maradt. Mind ha elvágták volna.

- Hogy lehet, hogy pont ti jártatok arra? – hüppögtem.

- A kis barátod látott téged az erdőben és egyből szólt, hogy merre fele mentél. Nem tudott ő utánad menni így azon az útvonalon kocsikáztunk ahol találkoztunk. A kocsiból küldte az SMS-t Melani a rendőrségnek. – simogatta a hajam. Látszott rajta, hogy épp úgy megviselte ez az egész mint engem.